A SAO SEBASTIAO expedíció
A Brazil kutatásaink során, amelyet a Voetboog felkutatására indítottunk, több modern és történelmi hajóroncs helyzetét lokalizáltuk. Ezek között került felfedezésre egy olyan hajó maradványai, amely az első pillanattól kezdve felkeltette az érdeklődésünket.
Kutatás és azonosító merülések
A műszeres felderítés során, Itamaraca szigetétől, mint egy 4,5 km-re a korallzátonyok közti csatornákban végeztünk méréseket, ahol összesen 4 addig ismeretlen hajóroncsot fedeztünk fel. Az első merülés alkalmával egy olyan roncs képe bontakozott ki, amely szerint egy szerencsétlenül járt kereskedelmi hajó célba jutás előtti pillanatokban került hullámsírba.
Roncs elhelyezkedése
Mind a szonáros felvételek, mind pedig a merülések igazolták, hogy a mederből kiálló darabok kettő, egymástól kb. 30-40 méterre, elkülönülő leletcsoportot alkotnak. Az egyik a két korallzátony közötti csatorna közepe felé, míg a másik közvetlenül a zátonyfal mellett, 11 méteres mélységben állapodott meg. Mindkét helyen nagy mennyiségben találhatók leletek a hajó szállítmányából és magából a hajóból. A csatorna közepén lévő részen találtunk egy nagyméretű vashorgonyt, árboc darabot kötélzettel, a hajó palánkozásának egy részletét, amely kiáll a mederből. A hajó darabjai között nagyszámú épp és törött kerámia szobrokat és épületdíszítő elemeket fedeztünk fel, amelyeket a feliratok alapján „Santo António” (alapítva 1784) kerámiamester műhelyében készítettek Portó városában, Portugáliában.

Elszórtan a maradványok között néhány borosüveget találtunk, amelyek közül egy-kettőben a dugó épen maradt ezzel megőrizve annak tartalmát. Szembetűnő volt, hogy a roncs minden darabját vastagon benőtte a korall, amely nagyon jól konzerválta a leleteket.

A korallfal melletti roncsterületen a sok azonosíthatatlan roncsdarab között a meder felszínén legalább 1000-1500 teljesen ép borospalackot találtunk, amelyek közül több százban még megmaradt a dugó és a bor. Több palackon dombornyomással készült „J.H. Adressen – PORTO” felírat látható, amely azonosította számunkra annak készítőjét. A terület vizsgálatakor meglepően jó állapotban kb. 80 darab fahordót vizsgálhattunk meg, amelyek nagy részben az eredeti berakodási helyzetben, szabályosan egymáson maradtak meg, Ez köszönhető a korall gyors növekedésének, amely egyrészt konzerválta a hordók anyagát, másrészt pedig rögzítette az eredeti helyzetükben. A hordók tartalma még titok előttünk, de figyelembe véve azt a tényt, hogy az ömlesztett árúkat mindig hordókban szállították, ezért úgy gondoljuk, hogy sok meglepetést tartogat számunkra.

Közvetlenül a roncs melletti korallfalban egy üreget fedeztünk fel, amely kb. 3-4 méter átmérőjű és 8-10 méter mélyen hatol be a korallba. Ennek bejárata a medertől kb. 1 méter magasságban kezdődik. Az üregben szintén több száz borospalackot és nagy mennyiségű kerámia szobrokat, illetve azok töredékeit találtunk.

A két roncsterületen és azok közötti részen elszórtan vannak portugál porcelán tálak, edények és hajózási eszközök maradványai.

A kutatás során csak a mederfelszínt és az azon található maradványokat vizsgálhattuk meg, így az üledékkel borított roncs állapotáról és az ott lévő leletekről semmilyen adatunk, információnk nincs. Jelenleg a roncs feltárásának engedélyezésének végén járunk és terveink szerint hamarosan elkezdjük annak régészeti feltárását.
Mérések és adatok vizsgálatának eredményei
A roncs területén több műszeres és hagyományos mérést végeztünk el. Megvizsgáltuk a hajó maradványait és azok egymáshoz viszonyított helyzetét. Az adatok alapján feltételezhető, hogy a roncs Portugáliából, Portó városából szállított kereskedelmi árucikkeket a helyi telepesek részére. A hajó egy vitorlázattal ellátott, kb 60 méter hosszú, fatestű kereskedelmi hajó lehetett, amelyet rézlemez borítással láttak el a fúrókagylók elleni védelem miatt. A hajótest faanyagából nem vehettünk mintát kormeghatározásra, mert a helyi törvények csak a feltárás során adnak lehetőséget erre, de a begyűjtött adatok alapján feltételezhető, hogy az 1850-es években süllyedhetett el. A nyílt tenger felé eső korallzátonyon található V alakú elváltozás alapján azt feltételezzük, hogy vihar vagy navigációs okok miatt annak nekiütközött és olyan mértékben megsérült, hogy azon túljutva és a csatornába érve azonnal elsüllyedt.

A roncsot még nem sikerült azonosítanunk ezért, a „São Sebastião” fantázia névvel láttuk el.
 
 
Kutatási terület
     
   
     
Az egér segítségével a kutatási területet környéke is felfedezhető.
Fényképalbum

- kutatás -
Az expedíció adatai
Engedélyezés és felügyelet:
  •
Marinha do Brasil
     (Brazil Haditengerészet)
  • IPHAN
     (Régészeti szakhatóság)

Kutatási engedélyek:
  • PORTARIA Nº 78/ DPC,
     11 DE AGOSTO DE 2006.
  • PORTARIA Nº 67/ DPC,
     22 DE JUNHO DE 2007.
  • PORTARIA Nº 88/ DPC,
     DE 28 DE JULHO DE 2008.

Feltárási engedély benyújtásának helye és ideje:
  • 2009 augusztus 5.
  • Marinha do Brazil, Pernambuco, Recife

Felfedezés ideje: 2007. november
A SAO SEBASTIAO adatai:
Származása: feltehetőleg Portugál

Hossza: kb. 60 méter

Szélessége: kb. 9-10 méter lehetett

Meghajtás: vitorla

Anyaga: fa (nem történt mintavételezés)

Személyzet: nincs adat

Túlélők: nincs adat

Elsüllyedés: 1850-es évek körül
Kutatás során használt technikák
  ● IDUNA kutatóhajó (11 méter / fa)
  ● Side Scan Sonar rendszer
  ● 150 kHz szonár
  ● 300 kHz szonár
  ● 900 kHz szonár
  ● Seabotix 150 SE ROV robotkamera
  ● Garmin 276C GPS navigációs rendszer
  ● JRC D/GPS helymeghatározó rendszer
  ● 6 fő autónóm búvárfelszerelés
  ● Nardi búvárkompresszor
  ● Air-lift
  ● Áramfejlesztők
  ● Sony videórendszerek
  ● Cannon fotórendszerek
Az expedíció tagsága
Expedícióvezető, műszeres kutató:
  ● Szalóky K. Attila

Expedícióvezető helyettes:
  ● Jójárt András

Vezetőrégész:
  ●
Dr. Ulisses Pernambucano de Melo Neto
  ● Dr. Kertész Róbert
     (búvár régész)

Vezető restaurátor, konzervátor:
  ● Dr. Morgós András
 
Fotó:
  ● Schweitzer Szabolcs

Videó:
  ● Gortva Attila vízalatti operatőr

Dokumentumfilm:
  ● Elek Sándor
  ● Szlobodnyik Krisztina

Búvárok:
  ● Baricz Miklós
  ● Farkas Viktor
  ● Kecskés (triplaX) Gyula
  ● Magos Norbert
  ● Sziki (McGyver) Zoltán
  ● Tóthfalusy Péter
  ● dr. Vámosi Zoltán

  ● Ademário Sebastião de Santana Filho
    (MAC) kapitány
  ● Rivaldo Rodrigues de Melo
    (MAM) gépész